Reményik SándorKegyelem
Elõször sírsz.Aztán átkozódsz.Aztán imádkozol.Aztán megfeszítedKörömszakadtig maradék-erõd,Akarsz, eget ostromló akarattal -S a lehetetlenség konok falánZúzod véresre koponyád.Azután elalélsz.S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.Utoljára is tompa kábulattal,Szótalanul, gondolattalanulMondod magadnak: mindegy, mindhiába:A bûn, a betegség, a nyomorúság,A mindennapi szörnyû szürkeségTömlöcébõl nincsen, nincsen menekvés!S akkor, magától - megnyílik az ég,Mely nem tárult ki átokra, imára,Erõ, akarat, kétségbeesés,Bûnbánat - hasztalanul ostromolták.Akkor megnyílik magától az ég,S egy pici csillag sétál szembe véled,S olyan közel jön, szépen mosolyogva,hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.Akkor - magától - szûnik a vihar,Akkor - magától - minden elcsitul,Akkor - magától - éled a remény.Álomfáidnak minden aranyágánCsak úgy magától - friss gyümölcs terem.Ez a magától: az a Kegyelem.
Elõször sírsz.Aztán átkozódsz.Aztán imádkozol.Aztán megfeszítedKörömszakadtig maradék-erõd,Akarsz, eget ostromló akarattal -S a lehetetlenség konok falánZúzod véresre koponyád.Azután elalélsz.S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.Utoljára is tompa kábulattal,Szótalanul, gondolattalanulMondod magadnak: mindegy, mindhiába:A bûn, a betegség, a nyomorúság,A mindennapi szörnyû szürkeségTömlöcébõl nincsen, nincsen menekvés!S akkor, magától - megnyílik az ég,Mely nem tárult ki átokra, imára,Erõ, akarat, kétségbeesés,Bûnbánat - hasztalanul ostromolták.Akkor megnyílik magától az ég,S egy pici csillag sétál szembe véled,S olyan közel jön, szépen mosolyogva,hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.Akkor - magától - szûnik a vihar,Akkor - magától - minden elcsitul,Akkor - magától - éled a remény.Álomfáidnak minden aranyágánCsak úgy magától - friss gyümölcs terem.Ez a magától: az a Kegyelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése