szeretet

Edin LøvåsFARKASOK BÁRÁNYBŐRBEN Uralkodó emberek a gyülekezetekben Coopyright © 2000 by Edin Løvås Fordította: Kurucz Lidia Lektorálta: Simonyi Andrea A magyarországi jogok tulajdonosa: Kurucz Lidia E-mail: kuruczlidia@freemail.huElőszó a fordítótólAmikor ez a könyv német nyelven a kezembe került és elolvastam, rögtön elhatároztam, hogy lefordítom magyarra az Úr segítségével. Sok segítséget és világos látást kaptam ebből a könyvből, mint áldozat, aki Jézus Krisztus kegyelme által felállhattam és megszabadulhattam a szellemi elnyomás alól, ezért szívből szeretnék más un. áldozatoknak segíteni. Meg vagyok győződve, hogy a szabadulást minden könyv nélkül megkaphatjuk Isten drága Igéje alapján az Úr Jézus szabadítása által, magam is így szabadultam meg. Mégis nagy segítség volt számomra a gyógyulás folyamatában, éppen ezért szívből remélem, hogy másoknak is megnyíthatja a szemét Isten Igéjének tiszta értelmezésére a nevezett témában, és komoly lelki segítséget nyújthat azoknak, akik szintén áldozatai lettek valamely elnyomásnak. Szerintem azok fogják igazán megérteni és átérezni, akik áldozatok, vagy áldozatok voltak, de kívánom, hogy bárki, aki olvassa, tanuljon és épüljön belőle és általa.Sok szeretettel: K.LidiaElőszóEdin Løvås megújult pietista keresztyénség egyik legismertebb képviselője Skandináviában. A könyvei (megtérésről, házikörök feladatáról, elmélkedések Jézusról, imáról) Norvégiában és Svédországban nagy példányszámban jelentek meg, és sokaknak segítettek hitre jutni vagy a hitben elmélyülni. Itt az ideje, hogy ezt a szerzőt a német (magyar) embereknek is bemutassuk. Mélység, érettség, széles látókör, élettapasztalat, jóság és humor – címszavak, amik eszembe jutnak, ha Edin Løvåsra gondolok. Jóllehet csak egyszer találkoztam vele személyesen, mégis tartósan befolyásolt, és belémvésődött az életműve. Az alábbiakban erről kívánok egy kicsit beszámolni.Edin Løvås 1920-ban született. 18 évesen megtért a norvég Missziószervezet egy ébredési összejövetelén. Ő így írja le ezt az eseményt a könyveiben:“18 éves voltam, amikor megtértem. Akkoriban Oslóban laktam, és egy napon átnéztem az esti újság rendezvényekről szóló részét. A Belső Misszió nagy betűkkel hirdetett egy evangélizációs összejövetelt, amire mindjárt el is akartam menni. Észrevettem azonban egy másik hirdetést is, ami egy centiméterrel nagyobb volt. Ez egy ébredési összejövetel volt a (szabad keresztyén) Betlehemi Misszónál. Így azután oda mentem el. Később gyakran gondoltam: ha a Belső Misszió nagyobb hangsúllyal hirdetett volna, akkor ma talán a luteránus állami egyház lelkésze lennék. Ebben az esetben valószínűleg más teológiai nézetem lenne. Az ember felteszi a kérdést, hogy ilyen esetekben vajon mennyire a véletlen és mennyire Isten rendelése játszik szerepet...“Edin Løvås a Szabadkeresztyén Gyülekezetnél képezték népmisszionáriussá és ébredési prédikátorrá. Néhány évvel később - áldásos munkálkodás után - krízisbe jutott. A missziós aktivitás lelkileg és szellemileg kimerítette és kiégetté vált. Néhány fiatal társával együtt visszavonult a norvég hegyek csendjébe, hogy feltöltődjön. Ez a csoport – de mindenekelőtt Edin saját maga - felesmerte és kifejlesztette az 50-es években a Jézusról való elmélkedés , az ún. Jézus-meditáció - új formáját. Később aztán másoknak is ajánlották a rendszeres visszavonulást, amit mindig ugyanarra az elvre alapoztak, és azóta számtalan embert – mindenfajta felekezetből - szellemi megújuláshoz és elmélyüléshez segített.Akkoriban ez a szó, hogy “meditáció“ (elmélkedés) a népegyházban és méginkább a szabadkeresztyén körökben ismeretlen volt, és ha esetleg ismerte is valaki, mindenesetre gyanús volt. A luteránusok vallásos formája liturgikus (szertartásos) volt, és a “szentségek“ jellemezték, a szabad gyülekezeteket pedig a prédikációk és imaközösségek. Ezzel szemben ők a “lelkigyakorlat-központban“, Sandomban – amit Edin Løvås és a barátai építettek Közép-Norvégiában egy elhagyott kis parasztudvarban – sokat voltak egyszerűen csendben. A saját szoba magányában az ember naponta két órát volt egyedül és Jézus-történettel az Evangéliumból. Ez nem is annyira arra irányult, hogy a valaki a történetekről értelmileg elgondolkodjék, mint inkább arra, hogy belsőleg és valósággal kövessék és megéljék ezeket. Arra irányult, hogy belső találkozásuk legyen az élő, most és itt jelenlévő Jézus Krisztussal. Ez a forma erősen emlékeztet arra a “Lelkigyakorlat“-ra, amit Ignatius, a jezsuita rend alapítója fejlesztett ki Loyolában: nem csupán Jézussal beszélni, hanem Jézusra figyelni és belsőleg átélni!Minden reggel – a reggeli előtt- úrvacsoráztak Sandomban, ami a szabadkeresztyén embereknek meglehetősen szokatlan. Két órás testi munka éppúgy hozzátartozik a napi ritmushoz, mint a séta lehetősége a szép folyóparton és erdei tájon. A némán elfogyasztott egyszerű étkezés közben klasszikus zene szól. Esténként a nyitott kandallónál találkoznak és eszmecseréznek. Sokan keresik a hét folyamán a lelekigondozói beszélgetéseket, vagy "“életgyónásokat“ tesznek. Kényszerből vagy erőltetve semmi nem történik. Sandomban a Szentléleknek a csenden, az Igén és a Szentségek által kell szólnia.Mint a nürnbergi népmissziói LORENZER LADENS vezetője évekig minden nyáron elmentem Norvégiába a munkatársaimmal és ún. “keresőkkel“ is. Ezeknek a szabadidőknek a befejezése és a csúcspontja mindig egy “meditációs“ hét volt Sandomban. Minden évben átéltem, amint a fiatal emberek itt lelkileg megújultak. Sandomban senki nem maradt érintetlenül. Nekem személyesen is a szellemi életem legfontosabb tapasztalatai közé tartoznak az Edin Løvås házában töltött hetek.Szellemi erőnk nem jelentéktelen részét kaptuk meg a sandomi forrásból, ami az első nehéz években kellett Nürnbergben az építkezéshez. Van a “szellemi földrajzomban“ egy pár “szent hely“. Sandom bizonyára a legfontosabb.Időközben Norvégiában két további központ épült, Thomahof a svéd határon Dél-Norvégiában és a Lia-Hof, ami családi szabadidő-központ. Mindez egyéni kezdeményezésből jött létre, és hatással van Skandinávia széles keresztyén rétegeire, egyházaira, közösségeire.Talán érdemes néhány szót szólni a gyülekezeti helyzetről Norvégiában, hogy segítsük az olvasókat az előttük fekvő könyv jobb megértésében. Norvégiában van egy nagy luteránus állami egyház, és erős luteránus szervezetek, hasonlóan a németországi “népegyházi“ közösségekhez, missziós társaságokhoz, akik az Egyházon belül működnek ugyan, de mégis önállóak. Nagy súlyt fektetnek a laikusok alkalmazására, valamint a missziói és evangéliumi kiképzésre. Emellett van még számos szabadkeresztyén egyház, akik részben evangélikus-pietista, részben pedig pünkösdi jellegűek; és egy nagyon kis létszámú katolikus egyház.A norvég keresztyénség három markáns vallási tipust képvisel: a luteránus állami egyház – alkalmanként nagyegyházi befolyással - , a pietisták és a karizmatikusok. A Krisztus-titok, “Visszavonulás-Mozgalom“, ami Edin Løvåshoz vezethető vissza, voltaképpen egy negyedik tipust képvisel, bár mindhárom előzőleg megnevezett tipussal összekötve érzi magát. Edin Løvås abban látja életének a feladatát, hogy minden keresztyén körbe bevigye a Krisztusban való befelé fordulás és elcsendesedés kultúráját. Úgy hiszi, hogy csak az elcsendesedésből származhat valódi evangélizáció és ébredés. Fiatal éveiben volt egy erős szellemi indíttatása, ami egy életen át kísérte: “A mi időnkben Krisztus-tanítványokra van szükség!“ Ez a célja valamennyi evangélizációs és meditációs munkájának, hogy az embereket képessé tegye az élő Krisztus követésére. “Krisztus mindenek felett, mindenütt és mindenkivel“ a mottója, a kiindulási pontja és alapja a misszió igehirdetéseinek. OVER ALT, így nevezik az új újságot is, amit kiad, (“mindenütt“-nek vagy “mindenek felett“-nek lehet fordítani).Az utóbbi években Norvégiában egy nagyon erős gyülekezeti ébredési mozgalom kezdődött (Oázis-Mozgalom). Ez a mozgalom karizmatikus befolyású, nyitott, ökumenikus, azonban határozottan elhatárolja magát a fundamentalistáktól és az amerikai új-pünkösdi áramlatoktól. Mindemellett elterjedt egy – az USA-ból és Angliából jövő – másik mozgalom is, amit “Hit-Mozgalomnak“, “Dicsőség-Teológiának“, vagy “Haladás-Teológiának“ hívnak. Ez a mozgalom többek között azt tanítja, hogy Isten gyermekeinek megvan a joguk a földi jólétre, és az evilági boldogulásra. Ezen a talajon keletkeznek csoportok és gyülekezetek demokratikus rend és kontroll nélkül. Erős, állítólag egyenesen Istentől elhívott vezető egyének körül csoportosulnak, akik a munkatársaikat és vezető-társaikat maguk választják ki. Az előttünk lévő könyv éppen az imént nevezett körökre tudott némileg hatni. Ez a hatás többek között odáig ment, hogy néhány ismerős figura, mint “uralkodó“ lelepleződött és a gyülekezete megfosztotta ezt a vezetőt a hivatalától! Ugyanakkor sok feleségnek és férjnek segített, akiknek a házassága pokol, elnyomás és erőszak volt.Ahol emberek együtt vannak, felmerül a hatalom kérdése. Ez éppen olyan érvényes az Egyházra és a keresztyénségre, mint a “Világ“-ra. Vannak “erős“ emberek, akik a környezetüket az adottságuk, kisugárzásuk, kompetenciájuk (illetékesség, szakértelem), beszédkészségük vagy egyéb tulajdonságaik alapján formálják és befolyásolják. Vannak “gyenge“ emberek, akik leginkább passzívak és könnyen befolyásolhatók. Szélsőséges esetben ez odáig megy, hogy kialakul a vezetők és a vezetettek köre, emberek, akik rendelkeznek és emberek, akik engedelmeskednek. Van nagyon rossz formája is a hatalommal való visszaélésnek nemcsak a politikában, hanem a keresztyén gyülekezetekben, közösségekben és a családokban is. Edin Løvås az előttünk lévő könyben erre a fájó pontra mutat rá.Emberek, akiknek a hangját mindig elnyomták, valamikor aztán maguktól elnémulnak. Hiszem, hogy ez a kis könyv egy tapasztalt lelkigondozót arra segít, hogy elnémított gyerekeket, feleségeket és gyülekezeti tagokat arra bátorítson, hogy felnyissák szájukat és a dolgokat néven nevezzék. Nincs olyan keresztyén erény, miszerint hagyni kell az elnyomást, sőt ebben az elnyomásban még hallgani is! A norvég keresztyénségben mindenesetre tisztulást és szabadulást munkált ez a könyv. Ezt kívánom, hogy a német (magyar) körökben is így legyen!Andreas EbertEgy megdöbbentő jelenség40 évi lelkigondozói munka után megrémülök attól a nagymértékű szenvedéstől, amit az uralkodó emberek okoznak keresztyéneknek, keresztény csoportoknak és gyülekezeteknek. Ugyanakkor megdöbbenek azon, hogy keresztyén körökben, sőt az un. szakértők között sem beszélnek erről a témáról nyitottan és őszintén. Mit mondanak a keresztyén pszihológusok és terápiát végzők? Hogyan viselkednek a lelkigondozók? Mit tudnak az egyházi tanácsadók? Milyen választ kap az ember a telefonos lelkigondozótól? Amennyire belepillantásom van, úgy tűnik, hogy az uralkodó emberek áldozatait ritkán veszik komolyan. Sok esetben - ha végre mernek segítséget keresni - már az első nekifutásnál elutasítással találkoznak, és az elnyomóik tudják ezt!A 2. Korinthusi levélben Pál "hamis apostolokat" említ, leírja, hogy a gyülekezet és a vezetője mennyire bénult ezen emberek vonatkozásában: "Mert eltűritek, ha valaki leigáz, ha valaki megfog, ha valaki felfuvalkodik, ha valaki arcul ver titeket." (2.Kor. 11:20.)Pontosan ez történik ma is sok testvérünkkel Krisztusban a családokban, keresztyén körökben és gyülekezetekben. Újból és újból megkérdeztem magamtól: Nem kellene-e, hogy a gyülekezet "pásztorai" az uralkodó emberek áldozatainak különösképpen gondját viseljék? Hiszen meg van írva: "Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra..." (1.Péter 5:2.) Az is megvan írva, hogy a gyengékről viseljünk gondot (1.Thess. 5:14.), és hogy "...mi az erősek, az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk." (Róma 15:1.)Úgy tűnik nekem, hogy ez a probléma egy homályos ködben van. A vezetési felelősség hordozói erre a pontra legtöbbször bénultan reagálnak. Feltételezem, hogy olykor a pásztorok éppen annyira félnek, mint a nyáj. Ha ez igaznak bizonyulna, senkinek sem akarnék szemrehányásokat tenni, mivel semmi - kivéve magát a Sátánt - sincs annyire félelmet keltő, mint az a helyzet, ami akkor áll elő, ha valahol ilyen "gonosz farkasok" (Ap.Csel. 20:29.) hatolnak be.A hatalmi ember lelki életeA viszonyulást az ilyen emberről alkotott képhez, az uralkodó ember magatartásához elsősorban az határozza meg, hogy ő a hatalomból indul ki. Nem ismer szebbet, mint uralkodni. Az uralkodóknak az a féktelen vágyuk, hogy mások szivét és gondolatait irányítsák. A keresztyén gyülekezetek és körök azok a területek, ahol ezt az igényüket a legjobban tudják akadálytalanul végbevinni.Az uralkodó emberek általában intelligensek és megnyerőek; az egész befolyásukat és energiájukat a hatalmi harcba fektetik be. Látástól vakulásig keresik azon módszereket és érveket, amik segítik őket a pozíciójukat kiépíteni.Betegek ezek az emberek? Nem vagyok ebben egészen biztos. Lehetséges, hogy a lelkük hasonlít egy elferdült autókarosszériához. Látásom szerint azonban ez elsősorban egy megszokott cselekvési orientáció (irány), egy "folytonossága a bűnnek". (Kierkegaard). Jakab 1:14-16. a "bűn kísértéséről beszél. Így szól: "Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz." (14-15. v.)A bűn melyik fajtájáról van szó az uralkodó ember esetében? Ha a Jakab 3:16-ot és a 4:1-2. verseket elolvassuk, akkor ott "irígységről és önbizonyításról, hatalmi sóvárgásról" (német ford.) van szó, aminek az eredménye civakodás és békétlenség. Itt érkeztünk a dolog magvához. Bizonyos emberek hatalomvággyal vannak tele, míg más emberek más bűnökre hajlamosabbak. Minden ember ki van téve ilyen hajlamoknak. Ezért van Péter első levelében, hogy "tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek." (1.Péter 2:11.) Ha valakinek van egy lappangó hatalmi vágya, és ennek a fantáziájában és az érzelmeiben helyt ad, akkor a vágy "megfogan" és bűnt szül. Ez az eset azt jelenti, hogy egy ember a legrosszabb állapotnak szolgáltatja ki magát: a hatalom-ittasságnak. Aki a hatalmi mámornak folyamatosan enged, az egyre inkább annak a rabjává válik, "mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett." (2.Péter 2:19.) Amennyire ezt mint keresztyén és lelkigondozó meg tudom ítélni, általában ezen a módon lesz valakiből egy uralkodó ember.Lehet egy ilyen ember keresztyén? Nem akarom a véleményemet eltitkolni arról, hogy nevezetesen vannak emberek, akik nem színtisztán uralkodó emberek, hanem csupán a hatalomsóvárgás tendenciáját engedik magukon felismerni. Az életvitelük és viselkedésük egy sor olyan jellemvonást mutat, ami az uralkodó ember összképére ráillik.Mégis nagyon komolyan kell venni, amit Jakab az idézett Igékhez fűz: "...a bűn pedig megfoganván halált nemz." Ez megfelel annak, ami az 1.János 5:16-17.-ben áll: "Van halálos bűn...minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn is." A 2.Péter 2:12.-ben olyan emberekről van szó, akik a saját maguk romlottsága miatt mennek tönkre. Megtörténhet, hogy az uralkodó ember a hatalomvágynak olyan sokáig adja oda magát, hogy ez személyiségének az egész kormányzását átveszi. Itt fennáll az a veszély, hogy ez a szellemi halálhoz vezet.Mindig a középpontbanAz uralkodó embereknek mindig a figyelem középpontjában kell állniuk. Szeretik azokat a helyzeteket, amikor az őket körülvevő külvilág róluk beszél. Élvezik, ha az emberek összedugják a fejüket, vagy egy sarokban róluk sugdolóznak. Keveset számít nekik, hogy jót vagy rosszat beszélnek róluk, amíg az általános érdeklődést magukra tudják vonni.Mihelyt a helyzet megnyugodott, és valamilyen okból már nem állnak a rivaldafényben, bosszankodnak. Akkor valami drámait igyekeznek tenni, hogy a fénysugarat magukra irányítsák, és megint minden száj róluk beszéljen. Ha egy gyülekezetvezetőről van szó, az például intrikát és pletykát alkalmazhat. Jöhet egy adag vádaskodás. egy ilyen vezető a gyülekezeti ülés kellős közepén mint derült égből villámcsapás felállhat kihirdetni, hogy bizonyos emberek arcáról lerántja az álarcot, vagy hogy bizonyos szabálytalanságokat le fog leplezni. Látja mások szemében a szálkát, de nem látja a magáéban a gerendát.Az uralkodó emberek azonban teljesen ellenkező módszert is követhetnek. Felléphetnek egy olyan "lelkiességgel", és magukat mint nagy prófétákat és hősöket mutatják be úgy, hogy az emberek emiatt beszélnek róluk. Jézus mondott valamit a farizeusokról, ami - a jelen korba átültetve - minden uralkodó embernél megegyezik: "Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik, hogy lássák őket az emberek; mert megszélesítik az ő homlokszíjaikat és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét, és szeretik a lakomákon a főhelyet és a gyülekezetekben az elölülést. És a piacokon való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester, Mester"! (Mt. 23:5-7.)Jézus ezzel nem azt akarta mondani, hogy az a legjobb keresztyén, aki a legkevésbé tűnik fel. De nyomatékosan aláhúzza, hogy egy keresztyén cselekedetének az indítéka sose múlhat azon, hogy a figyelmet magára vonja, azért, hogy elismerjék. Amikor Pált és Barnabást Lystrában istenekként tisztelték, és áldozni akartak nekik, olyannyira megrémültek, hogy - az akkori szokás szerint - megszaggatták a ruháikat, a tömeggel szembefordultak és ezt kiáltották: "...miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk..." Életüknek fő célja és teendője Krisztus megdicsőítése (Ap.Csel. 14:15.), az evangélium hirdetése volt. Nekünk embereknek sosem szabad elfelejtenünk, hogy mindig csak "holdsugárt" tudunk visszaadni. A napfény Krisztustól jön. Egy uralkodó ember sose reagált volna úgy, mint ahogy azt Pál és Barnabás tette. Ehelyett remekül érezte volna magát, és az izgalmat teljesen kiélvezte volna. Ő ugyanis mindenekelőtt azt szeretné, hogy neki szolgáljanak, és a szavát mint isteni parancsot kövessék. Mindig harcra készAz emberek figyelmét megtartani, saját részére egy egyre kedvezőbb pozíciót kidolgozni, ehhez az uralkodó ember egy állandó támadó magatartást vesz fel. Ez nem kerül neki megerőltetésbe. Ez az ő életelixírje.Magától értetődően vannak egészséges harcmodorúak is. Úgy az Ó-, mint az Újszövetségben és a gyülekezet történelmében is mindig fel-felbukkannak. A gyülekezetekben, hívő közösségekben és keresztyén intézményekben fontosak azok az emberek, akiknek van bátorságuk előremenni és a dolgokat keresztülvinni. Az is természetes, hogy az ilyen tipusok feltünnek. Olvasunk róluk az újságokban, hallunk róluk a rádióban, látjuk őket a TV-ben. Némelyek közülük a harcban túllőnek a célon a jó dologért és azért, amit a helyes tanításnak tartanak. Néha egyoldalú és kiegyensúlyozatlan a nézetük. Hajlanak arra is, hogy az ellenfelüket meglehetősen kíméletlenül kezeljék. Taktikus (számító) sakkhúzások mindenképpen az eszközeik repertoárjához tartoznak, amiket bevetnek a céljaik eléréséhez. Mégis valami egészen másról van itt szó, mint az uralkodó emberek harcánál és agresszivitásánál. Első pillantásra úgy nézhet ki, mintha náluk is a "dolog"-ról lenne szó; de ha az ember a "dolguknak" vagy "tanításuknak" a felszínét kicsit megkarcolja, rögtön észreveszi, hogy az uralkodó embernél egészen más esetről van szó, mint az egészséges harcosoknál. Az uralkodó ember az ellenfelét kész félreállítani ahhoz, hogy saját magának helyet teremtsen. Elveszi az áldozatának a természetes önbecsülését, hogy annál akadálytalanabbul ő határozhasson meg mindent.Egy gyülekezetben a vének és vezetők vagy a gyülekezeti elöljárók csoportja általában szeretné a békességet és a nyugodt munkalégkört megőrízni. Ugyanakkor meglepődnek minden kulisszák mögötti intrikán és pletykán. Megpróbálják jóindulatú rábeszéléssel és "tisztázó beszélgetéssel". Egy ideig úgy tűnik, használ. Mindenki örül, és a gyülekezet vezetése elégedett. Néhány hívő mindenesetre óvatosan jelzi, hogy egy bizonyos személy miatt némi aggodalmuk van, de megnyugtatják őket. A látszólagos nyugalom és békesség rövid periódusa elteltével azonban újból fellángol a veszekedés. A további "kitárgyalásokat" leállítják, leveleket fogalmaznak, amik nyilvánvalóan belső kényszerből születnek. A pásztor, vagy lelkész és a gyülekezet felelősei egységre intik a gyülekezetet. "Ha vita, összeütközés van, akkor sosem csak egyvalaki a hibás!", mondják.Így mehet ez évekig. Az uralkodó személy ezalatt az idő alatt fáradhatatlanul és akadálytalanul dolgozik tovább, miközben azokat, akik a hatalmi pozícióját veszélyeztetik, megfélemlíti és félreállítja (kizárja). Olykor ez azzal végződik, hogy az ilyen elöljárók (vezetők) a kontrolljuk alá kerülnek úgy, hogy majdnem lehetetlenné válik megszabadulniuk. Addigra máris elegendő követőjük van, akik készek arra, hogy mindenkivel gyűlölettel és ellenszenvvel viselkedjenek, akit "konkurrenciának" találnak. Az ilyen viszonyt gyakran követi nyomon pereskedés. “Nem adom föl addig, amíg az egész ingatlanom bíróságilag nincs körbekerítve!“ – mondja az, aki a szomszédaival állandó viszálykodásban van.Az újságírók szeretik ezt a viszályt; éppen ezért szinte elkerülhetetlen, hogy az ilyen ügyek az újságokba kerüljenek. Ez aztán megdobogtatja az uralkodó személy szivét! Itt aztán nyilvánosságot kap, sőt széles nyilvánosságot! Mert egy uralkodó személy "...vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások..." (1.Tim. 6:4.)A bűntudattal dolgozniA mások bűntudata a kedvenc fegyvere az uralkodó személynek. Mivel éles megfigyelők, állandóan szem előtt tartják az áldozataikat, hogy az erkölcsükön és a viselkedésükben támadási felületet keressenek. Mint a dögkeselyűk kerülgetik embertársaikat, hogy lássák, amint ezek a legkisebb hibát is elkövetik. Az uralkodó személyek ritkán fejeznek ki nem valós vádakat. Valóságos helyzetet hoznak fel, amit azonban eltúloznak és dramatizálnak. Szakértői annak, hogy a "tiszta igazság" segítségével szégyentelenül hazudjanak.A legtöbb keresztyénnek érzékeny a lelkiismerete a jóra és a rosszra. Félnek attól, hogy bűnt kövessenek el, igazságtalanságot tegyenek, vagy hibát csináljanak. Ha egy nekikszegezett pillantással hallják a mondatot így: "Ezt rosszul csináltad!", "Mit mondtál már megint?", "Már megint hogy viselkedtél!" és efféléket, ez a legtöbbjüket félelembe és rettegésbe ejti. A keresztyének egyfajta alázatra neveltettek, ami miatt nehezükre esik saját megukat védelmezni. Ha állandóan ki vannak szolgáltatva az ilyen drámai vádolásoknak, vagy ha minden kicsiség miatt rendreutasítják őket, úgy elgyengülnek, és már akkor összerándulnak, ha az uralkodó személy kissé megemeli a hangját. Végül is beteges bűntudat tartja őket fogva, és testileg, lelkileg, szellemileg piszkosnak és alacsonyabbrendűnek érzik magukat.Ha valaki indokolatlan vádakat emel, meg kellene kérdezni: ez nem fordítva van-e a valóságban? Amivel egy uralkodó személy másokat vádol, az az ő saját igazságtalansága! Egy indokolatlan gyanúsítás majdnem mindig egy önarckép arról, aki azt kifejezi. "Ez olyan, mintha valaki háttal a városházának áll, előrefelé mutatva mondja: Ez a városháza. Az embernek igaza van; ez itt van, ha megfordul." (Kierkegaard)Sokan jobban eligazodnának (boldogulnának) az ilyen vádakkal, ha a hitoktatásban megtapasztalták volna, hogy egy keresztyénnek van ahhoz joga, hogy védje magát. Jézus maga is ezt tette. "Ki vádol engem közületek bűnnel?" (Ján. 8:46.), kérdezte a farizeusokat. Sőt a farizeusok és egy asszony közé - aki pedig valóban vétkezett - állt, nem azért, mert a bűnt védelmezte, hanem hogy az asszonyt oltalmazza. Pál sokszor védte magát. Rosszakaratú vádolásokat utasított vissza, és erőteljesen tiltakozott. Jóllehet vannak olyan helyzetek, amikor okosabb hallgatni mint beszélni; amikor egy uralkodó emberről van szó, akkor ez mindig rossz. Az óvatosság, az alázat és az összetűzéstől való félelem minden jelét a saját érdekében kihasználja. Uralkodó személyek lenézik a figyelmes, kíméletes embereket; de megtörténhet, hogy eláll a szavuk, ha észreveszik, hogy a támadásukkal a levegőt vagdossák.A bűntudat, amit a sérült ember az uralkodó személlyel való összeütközés után cipel, egy beteges és önpusztító vágyat hozhat létre arra nézve, hogy az uralkodó személy bocsánatát elnyerje. Az áldozatok egészen addig mennek, amikor imáikat szinte már nem is Isten felé irányítják, hanem afelé az ember felé, aki gyötri őket.Ennek megfelelően egy függőségi viszony alakul ki a kínzó és a kínzott között. Az ralkodó személyek ugyanazokat az agyafúrt módszereket használják az erőtlen keresztyénekkel szemben, mint amit a kínzók vetnek be azok ellen, akiket meg akarnak puhítani: időnként engednek a szorításon. Gyengédségre és szeretetre emlékeztető oldalról mutatják magukat. Röviddel később aztán kezdődnek újból a szemrehányások és vádaskodások. Ebben a váltakozó körben vágy támad a megbocsátásra és egyfajta pozitív támogatásra.Ebben a folyamatban sok keresztyén elfelejti azt, amit a Biblia a bűnbocsánatról mond. A Szentlélek az, aki megmutatja, mi a bűn, igazság és ítélet (Ján. 16:8.). Túl könnyen elfelejti az ember, aki egy uralkodó személy áldozata lett, hogy Isten az, aki megbocsát és megszabadít. Nála egyedül tudunk "félretenni minden akadályt és a megkörnyékező bűnt" (Zsidó 12:l.). Egyedül Ő ajándékoz bűnbocsánatot. Egyedül Ő tisztít meg. Egyedül az Ő szava az igazság - és ez mind kegyelemből.Az uralkodó személyek mégsem hirdetik sosem Isten kegyelmét, bármennyire is a Bibliára hivatkoznak. Éjjel-nappal azzal foglalkoznak, hogy másokat az erkölcsi tökéletességre unszoljanak. Leleplezéseik kegyetlenek; de nekik mindig "jó a lelkiismeretük", miközben kíméletlenül támadnak. "Az erkölcsbírók legnagyobb öröme abban áll, hogy jó lelkiismerettel kegyetlenek", állította Bertrand Russel. Az uralkodó személy életének tartalma és önarcképe abban a karikatúrában foglalható össze, amelyikben egy ilyen ember halálkomolyan mondja: "Nem tudom megérteni, hogy az embereknek olyan nehezükre esik beismerni a bűneiket. Ha én egy bűnt elkövettem volna, azonnal meggyóntam volna."Ha hatalombeteg emberek szorgalmasan fáradoznak azon, hogy mások hibáit "leleplezzék", akkor ezt több céllal teszik. Így akarják az áldozatuk önértékelését aláásni. A cél mindig ugyanaz: minden ellenállást megtörni, hogy ők maguk parancsolhassanak és uralkodhassanak. Éppen ezért a normáltól való legkisebb eltérést is kegyetlenül feltárják. A sebeket nyitva tartják és sózzák. A mások kisebbségérzését és bizonytalanságát kihasználják.Egyszer átéltem, amikor egy háziasszony azon volt, hogy egy pár gyertyát tegyen az asztalra. A gyufát az egyik, a dobozt a másik kezében tartotta. De az egész testében remegett, mintha magas láza lett volna. Hamar megnyugtatta magát és zavartan, egy kis ferde mosollyal mondta: "Gyorsan be kell mennem a férjemhez az irodába és megkérdeznem, kíván-e gyertyafényt az asztalon." A férje odáig vitte, ahol látni akarta. Gyakran mondta neki, hogy mindent rosszul csinál: a takarításnál, főzésnél, a szépítésen való fáradozásánál, a vendégekkel szembeni fellépésénél, annál, amit mondott és amit nem mondott. Így aztán nem volt képes egyedül a legkisebb döntésre sem, ha csupán arról volt is szó, hogy legyen az asztalon gyertya vagy sem.Egy másik asszony lelkileg mindig jobban megnyomorodott, annyira, hogy az a testére is kihatással volt. A férjének csak egy szigorú pillantást kellett rávetnie, és szó szerint összeomlott. Nyilvánvaló volt, hogy a férj minden pillanatot élvezett, amikor felemelte a padlóról, hogy az ágyba vigye. Ezen a módon tudta a feleségének és a környezetének demonstrálni (bemutatni), mennyire függött a felesége a férje gondoskodásától.Az önértékelés megsemmisítéseAmit egy diktátor egy egész néppel próbál tenni, azt akarják az uralkodó személyek a munkahelyükön, a gyülekezeteikben és nem utolsósorban a családjukban elérni. Természetesen egy ilyen uralkodó személynek nagyon fontos a gyerekeit kontroll alatt tartani. Éppen ezért meglepő, mennyi gyereknek és fiatalnak sikerül mégis ellenállnia. A szülők és más tekintélyek nyomásától megszabadulni 20 éves korig egészen normális. Ez ebben az esetben sokat segít. Sokan el- vagy kirepülnek - mégha megcsonkított szárnyú madár módjára is - egy olyan "otthon"-ból, ami kényszerrel és veszekedéssel teljes. De sok olyan fiatal is van, akik életre szólóan kárt szenvednek. Ha nem törnek ki, akkor összetörnek.Eddig az uralkodó személy férfi formájáról szóltunk. Ténylegesen legtöbb esetben férfiről van szó. De vannak nők is, akik ugyanerre a mintára családokat és gyülekezeteket uralnak. Ismerek férfiakat, akik erősek, egészségesek és harmonikusak voltak amikor egy vonzó, kedves nővel, aki uralkodó tipus volt, összeházasodtak. Néhány év alatt ezek a férfiak emberi roncsok lettek. Tapasztalniuk kellett, amint a feleségeik a szomszédaik, ismerőseik előtt gyalázták őket. Ezáltal nagymértékben elszigeteltnek és lealacsonyítva érezték magukat, míg végül fel kellett adniuk a munkájukat, és végül is tele önváddal és szégyenérzettel otthon ültek. Ilyen férfiak mások és önmaguk előtt is viccfigurákként hatnak.Másoknál ez másként működik. Átveszik a hatalombeteg feleségük viselkedését olymódon, hogy ők maguk is uralkodóként hatnak. Alig van olyan férfi, akit a felesége szó szerint megverne. De vannak férfiak, akiket a feleségük olyan kétségbeesésbe kerget, hogy egy napon, kihasználva fizikai fölényüket, megverik kínzójukat. Ha ez egyszer megtörténik, fennáll annak a veszélye, hogy egész életükre kiszolgáltatják magukat. Mivel ettől kezdve a feleségük minden más módon fenyegeti őket, sőt még a rendőrséggel is. Kék foltokat hoz fel bizonyítékul, amik néha csak abból erednek, hogy a férj megfogta őt azért, hogy megakadályozza, hogy ő az arcába karmoljon. Ezen a helyen mondanék néhány személyes szót. Ezt a könyvet szorongó érzéssel írom. Pontosan az ilyen leírásoknál érzek nagy ellenállást, hogy papírra vessem. De keresztyén körökben vannak emberek, akik magukat tökéletesen ártatlanoknak tartják, és ezért úgy vélik, hogy mindent megengedhetnek maguknak. azonban a bűn légkörében élnek. Júdás a tanítványok körébe tartozott, de ettől még sem az apostolok, sem Jézus nem lettek kompromittálva. Júdás maga volt felelős azért, hogy a pénzsóvárgás úrrá lett rajta. Éppígy az uralkodó személy is maga a felelős azért, ha kiszolgáltatja magát annak, ami még a birtoklási vágynál is rosszabb: a hatalomvágynak.Nincs tekintettel más szükségeireA Márk 8:34-37.-ben van valami, ami különös figyelmet érdemel: Jézus magához szólította a népet és a tanítványait és ezt mondta nekik: "Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?"Ez az üzenet olyan fontos, mert ez a megtérés legmélyebb titkát érinti. Egy ember, aki megfordul, minden olyan beállítottságtól elfordul ugyanis, amiben ő maga áll a középpontban. Krisztushoz fordul, hogy ezáltal Ő legyen élete központjává. Aki ilyen módon jut hitre, és Jézus Krisztushoz megtér, az születik újjá. Isten maga munkálkodik hit által, a keresztségben és a megtérésben. De ez nem minden. Normál esetben az új tanítvány Jézus Krisztusért és az Ő érdekéért a világban munkába áll.Erre gondol Jézus, amikor felhívja az övéit, hogy érte és az Evangéliumért veszítsék el az életüket.Ilyen gondolatmenet az uralkodó embernek nem követendő. Elméletileg megérti ugyan, és melegséggel meg szenvedéllyel fog erről a részről beszélni; a valóságban azonban ezek a szavak mindenben ellentmondanak annak, amit az ő saját belső élete meghatároz, és az Ige szavai sosem tudnak az ilyen embernél mélyre hatolni. Nem érti, mit jelent Jézusért élni, és semmit nem ért abból, mire van szükségük másoknak.Egyszer szótlanul, csodálkozva álltam egy férfi előtt, aki a pénzt egy étteremben elpazarolta, miközben a családja a létminimum határát súrolta. Szüksége volt arra, hogy a szenvedéseit kiegyenlítse, állította, amikor ezt szóba hoztam. A saját kövér hasát minden elképzelhető ínyencséggel kellett kielégítenie, miközben a lesoványodott gyerekeinek nem volt elegendő ennivalójuk. azt hiszem, hogy nem is fogta fel, hogy ez nem volt helyes. A tudatában csak önmagának volt helye. Mindenki más - beleértve a feleségét és a gyermekeit is - csak valahol a horizontja szélének az árnyékában léteztek.Hasonló dolog érvényes az uralkodó személy szexuális életére is. "Hogyan állíthatod, hogy megelégedjem a saját feleségemmel?", kérdezett egy ilyen férfi. Nyilvánvaló volt, hogy a követelmény, hogy hűséges legyen, számára teljesíthetetlen elvárás volt, mivel neki állítólag túlságosan erős szexuális igényei voltak. Hogy a felesége ehhez mit szólt, vagy hogy neki milyen igényei voltak, erre mégcsak nem is gondolt. A felesége csak mint olyan jött számításba az életében, akit kihasználni és akinek parancsolgatni lehet. Sőt még ő panaszkodott, hogy a felesége milyen keveset nyújt neki minden területen, és emiatt ő mennyire szenved. Éppen ez áll Júdás levelében, a 16. versben: "Ezek zúgolódók, panaszkodók, a maguk kívánságai szerint járók." Az ember könnyen elképzeli, mi történik, ha egy ilyen ember egy gyülekezetben vagy keresztyén közösségben a vezetőségbe bedolgozza magát. Ott aztán az ilyenek mint pásztorok lépnek fel, "akik magukat legeltetik." (Júd.12. német ford.)A gyülekezet szükségeire nincsenek tekintettel. Azt, hogy az embereknek segítségre, vígasztalásra, bátorításra van szükségük, nem értik meg. Ehelyett a keresztyén területet arra használják, hogy a saját hatalomvágyukat kielégítsék. Követőket szereznek maguknak, akik őket szolgálják, értük beállnak, és őket valósággal imádják. Tudatosan "gyártanak" ellenségeket, hogy a káoszt mozgásban tartsák, hogy minden figyelem garantálva legyen a számukra, ami által a hiúságuk kielégüljön. "Ezek azok, akik az egységet szétszakítják, mert földi gondolkodásúak, kikben nincs Szentlélek." (Júd.19. német ford. szerint)Egy gyülekezet vagy közösség, amelyet egy ilyen "pásztor" vezet, nem kap szellemi táplálékot, útbaigazítást, nincs szellemi követelmény. Ha valaki beleavatkozna, hogy egy valódi pásztori szolgálatot végezzen, megakadályozzák a munkában, mivel az uralkodó személy fél attól, hogy hirtelen árnyékba kerüljön.Az uralkodó személy pénzügyi dolgai életveszélyesek a gyülekezeteknek, közösségeknek. Őrült tervekkel állnak elő, hogy hozzálássanak emlékművet állítani saját maguknak. Az eredmény lehet egy fényűző gyülekezeti épület és méretek fölötti orgona, vagy drága műalkotások, amikre a gyülekezetnek tulajdonképpen nincs szüksége. Az uralkodók sosem gondolnak a következményekre. Semmi más nincs a szemük előtt, mint a tulajdon nagyzási hóbortjuk. Nem látják, milyen gyülekezeti épület, milyen orgona, milyen berendezés paszol a gyülekezet helyzetéhez. De gyakran nagy beszélők és vitázók. Mindenekelőtt taktikáznak. Hosszú ideig készítik elő a fellépésüket. Ezért gyakran győztesként vonulnak ki az elöljárósági vagy gyülekezeti ülésről.Az áruló Júdás oldalán sok szimpatizáns van. Sok ember sajnálja. Például azt állítják, hogy Júdás Jézus politikai kötelezettségének a hiánya miatt lett csalódott. De a Biblia ezt másként állítja elénk. A 30 ezüstpénz volt az, ami Júdást vonta és eltévelyítette. Évekig ápolgatta a pénzvágyát. Sőt a közös kasszát is megrabolta. A mammonnak, a pénzistennek kötelezte el a lelkét. Végül kihúzta a tudatából Jézust és a többi tanítványt, és már csak magát, az anyagi vágyait látta, és azt, amit pénzen lehet megvásárolni.De Júdás nem az az uralkodó tipus volt, akit itt leírtunk. Ő megbánta tettét, és olyan mély krízisbe került, hogy végül végetvetett az életének. Egy uralkodó személy nem bán meg semmit. Krízisei sincsenek úgy, mint más embereknek.Mindenesetre Júdás ő abban az értelemben, miszerint a pénzt ő is céljai elérésének szolgálatába állítja. Ezért életveszélyes a gyülekezet számára egy uralkodó személy anyagi élete.Ilyen uralkodó embereknek az élete éppen az ellenkezője annak, amit Jézus mond, amikor arról beszél, hogy az életet érte és az evangéliumért el kell veszíteni. Uralkodó emberek mindent levetnek azért, hogy az "életüket megtartsák". Éppen ezért abban a veszélyben vannak, hogy azt "elveszítsék". Töretlenül harcolnak azért, hogy az "egész világot megnyerjék" -annyira, amennyire csak lehetséges. Ezért könnyen megtörténhet, hogy "lelkükben kárt vallanak".Mindig unatkozikA "Lélek gyümölcsei", amint azok a Galácziai levél ötödik részében fel vannak sorolva, a "szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szivesség, jóság, hűség, mértékletesség". Pál felvázol egy ideális állapotot, amit egy bizonyos "nyugalom" jellemez. A Thessalonikai gyülekezetnek írja: "És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet (nyugodt életet: német ford.) folytassatok... (1.Thess. 4:11.) A 131. Zsoltár egy megható képet rajzol egy kis gyermekről, aki csendesen és békésen édesanyja karjaiban fekszik. A gyermek békéjét és nyugalmát használja a zsoltáríró mint képet a saját lelkiállapota leírására: "Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után. Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet. Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem." Jézus maga mondja a búcsúbeszédében a tanítványainak: "Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek, nem úgy adom én néktek, amint a világ adja." (Ján. 14:27.) A legszebben ezt talán a Filippi 4:7. szavai fejezik ki. Itt ígéretet kapunk, hogy "az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrízni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."Ez a fajta beállítottság és alaphangulat mindazzal ellentétben áll, ami az uralkodó személy tartását meghatározza. Ők olyanok, mint "a háborgó tenger, amely nem nyughatik, és amelynek vize iszapot és sárt hány ki." (Ézs. 57:20.) Ennek eredendő oka többek között az, hogy szörnyen unatkoznak, mihelyt nyugodtan és harmonikusan megy körülöttük minden. Egy reggeli hangulat, egy naplemente halálosan unalmasnak tűnik egy uralkodó személynek, éppígy egy esti hangulat is. A békés nyaralás egyhangú. "Nem feküdhetek egyszerűen a napra forogva egyik oldalamról a másikra, mialatt semmi sem történik.", förmed egy ilyen férfi teljesen felizgatva a feleségére, amikor az merészel egy ilyen szabadságot javasolni.Az uralkodó személyek nem viselnek el olyan más embereket sem, akik békességben és harmonikusan élnek. Egyhangúnak, mélabúsnak és száraznak tartják őket. Ha elkerülhetetlen az ilyen emberekkel való találkozásuk, rögtön azzal kezdik, hogy megpróbálják ezeknek az embereknek a békességét és nyugalmát megzavarni. Ami közelebb esik hozzájuk, az a "házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók..." (Gal. 5:19-21.) Pál leírja a "Lélek gyümölcseinek" az ellentétét..Én azt gondolom, hogy ezek az emberek az óvatosságra, érzékenységre, gyengédségre való képességüket szisztematikusan elnyomták, így ők egy “fenyegető érzéketlenség“ állapotába kerültek (Sirnes). Nem vagyok azonban biztos abban, hogy ez egy veleszületett lelki defekt lenne, de tönkretették annak az előfeltételét, hogy azt a nyugodt életet élhessék, amit Pál tanácsol. Ha egy ilyen ember a gyülekezetbe vagy egy keresztyén körbe kerül, magától értetődően nem fogja direkt támadni mindazt, amit a Biblia "Lélek gyümölcsének" nevez. Egyetlen uralkodó személy sem olyan együgyű, hogy lekicsinylően szóljon a Lélek szeretetéről, öröméről vagy békességéről. Sokkal inkább fogja támadni azonnal, amit ő "élettelenségnek" és "halott keresztyénységnek" nevez. A támadása minden olyan ellen irányul, amit "langyosságnak, lanyhaságnak" titulál. Támadása folyamán azt a légkört zúzza össze, amiben a Lélek gyümölcsei növekednének. Az egyik nem az igazi tanítást hirdeti, és jó egyet adni neki övön alul.A másik túl lagymatag és közömbös, ezért ehhez mérten kap egy erkölcsi pofont. A harmadiknál hiányzik a tetterő. Szüksége van egy jól célzott rúgásra, hogy látraálljon. Az, hogy a megtámadottak sem restek, sem nem szárazak vagy lanyhák, hanem szeretetteljesek, nyugodtak és alázatosak, ezt az uralkodó személy nem veszi észre. Ha mégis meglátja, letagadja. A döntő az, hogy unatkozik, és a gyülekezetet fárasztónak találja, amiben a Lélek gyümölcsei teljes nyugalomban növekednek. Mivel azonban a harcát titokban és orvul teszi, nem könnyű átlátni a taktikáján.Hozzá kell tenni, hogy egy uralkodó személy valóban mozgalmat tud vinni egy gyülekezetbe, amivel életet, rizikókészséget, tetterőt és hatékonyságot követel és mozdít elő. Az, hogy néhány embert az ütközet hevességében letaposnak, az "áttörés" izgalmában a későbbiekben nem tűnik fel. Ilymódon az uralkodó személy háromszorosan eléri azt, ami a határozott célkitűzése volt: ő áll a csodálat és figyelem középpontjában, hatalmat nyert, és nem unatkozik már olyan szörnyen a gyülekezetben, csoportban vagy közösségben.Képtelen elvárásokEgészséges keresztyének tudják, hogy kegyelemből váltattak meg. Azt is tudják, hogy Isten szereti őket még akkor is, ha nem hősök, és ismételten vétkeznek. A bűnnek az ellentéte nem az erkölcsi erősség, hanem a hit: Isten bocsánata és irgalma az Ő gyermekei iránt mindig megújul. Anélkül a bizonyosság nélkül, hogy Isten kegyelme "minden reggel megújul" (Jer.Sir. 3:22-23.) senki sem tudna keresztyén életet élni.Persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a másik tényt sem, hogy Istennek bizonyos elvárásai vannak a gyermekei felé. Parancsolatok és szabályok nem csak Mózes törvényében találhatóak, hanem az Új Testamentumban is. Jézus Krisztus a példaképünk és példánk, amint Ő maga megmondta (Ján. 13:15.). Pál Apostol is írja: "Annakokáért az az indulat legyen bennetek, amely volt a Krisztus Jézusban is." (Fil. 2:5.) "Annak bizonyítéka, hogy valamit megértettünk, abban áll - ó szent egyszerűség! -, hogy tesszük!", sóhajtott Kierkegaard.Mindezek az elvárások gyakran a prédikáció és a lelkigondozói beszélgetés témája. Egy keresztyén felé a mindenkori környezete is kölönösen negy igényeket támaszt, és a legtöbben nagyon megerőltetik magukat, hogy megfeleljenek ezeknek az elvárásoknak. Örömet akarnak szerezni Istennek, és tisztelni akarják Őt, és nem akarnak a pásztoruknak és a keresztyén barátaiknak csalódást okozni. Az a szép, hogy Isten és az emberek megbocsátanak nekik, ha hibát követnek el, és mindig megkapják az újrakezdés lehetőségét. Mindenesetre így működik akkor, ha minden a normális és "igei" mederben folyik.Azonban ha egy uralkodó személy megjelenik a színen, akkor a helyzet alapvetően megváltozik. Neki ugyanis mindig mértéktelen és teljesen kiszámíthatatlan elvárásai vannak. Az uralkodó személyek megkövetelik áldozataiktól, hogy mindig és mindent latba vessenek ezen követelmények teljesítésére. Ha az ember az egyik pontot teljesítette, kiderül, hogy az uralkodó személy tulajdonképpen valami egészen mást akart; aztán jöv valami harmadik, stb. Ha a környezete már levegőt sem kap, akkor a dolgot bűntudat ébresztésével elintézi.Ha az uralkodó személy a követők seregét nyerte már meg, és valami vita merül fel, megkívánja a "barátaitól" a teljes bevetést a harcra a gyűlölt ellenség ellen. Sokan vannak, akik később - miután egyszer már megmenekültek az uralkodó személy karmai közül - keserűen megbánták, amit annak idején mondtak és tettek. De a harc hevében olyannyire fel vannak izgatva és manipulálva, hogy szinte nem is tudják, mit tesznek. Már csak azon vannak, hogy megvédjék a vezetőjüket, és továbbvigyék az ő ügyét. Az állandó elvárás nyomása alatt állnak. Csöng a telefon, levelek jönnek, megbeszélésekre kell menniük. Minden arra megy, hogy a követőknek mind nagyobb áldozatot kell hozniuk, hogy a mindig hatalmasabb és esztelenebb követelményeknek eleget tegyenek.Az élő keresztyénség valami egészen más. Isten elvárja ugyen tőlünk, hogy megtartsuk a parancsolatait és az Úr Jézust kövessük. Olykor persze bizonyára zátonyra futunk, mert elveszítjük ezt a célt a szemünk elől. De a döntő az valami más: Jézus Krisztus az abszolut tökéletes. "Szent, ártatlan, szeplőtelen." (Zsidó 7:26.) Ő tökéletes, és "tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." (Zsidó 13:8.) Tökéletlenségünkben és a bűneinkkel együtt mégiscsak örülhetünk Jézus Krisztus nagyságának. Egyedül Ő elégíti csak ki Isten elvárásait. Azért szól az Atya a mennyből a néphez a Jordánnál, és a tanítványaihoz a megdicsőülés hegyén: "Ez amaz én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm." (Mt. 3:17. és 17:5.)Összefoglalva: Istennek vannak elvárásai velünk szemben. Törekszünk ezeknek eleget tenni, de ha csődöt mondunk, Ő megbocsát. Azért tudunk "örülni az Úrban mindenkor" (Fil. 4:4.), mert Ő mindig ugyanolyan tökéletes.Ha azonban egy uralkodó személy Isten helyére teszi magát, és olyan követelményeket támaszt, amiket csak Isten támaszthat, ha ehhez még az elvárásokat mérhetelen magasságokba emeli anélkül, hogy rögtön megbocsátást is kínálna, s ezen a módon bűntudatot ébreszt, így a követői olyan helyzetbe kerülnek, amiben a legerősebb ember is összetörik. Az ilyen követelmények nyomásától való megszabadulás az előfeltétele annak, hogy az ilyen ember áldozatai szabadon lélegezzenek.A sikerreceptHogyan lehetséges, hogy ilyen emberek olyan ritkán lepleződnek le, még mielőtt a nyomorúság égbe kiáltó lenne, és mindenki előtt, aki lát, nyilvánvalóvá válna. Hogyan sikerül az uralkodó személynek ily módon az embereket az orruknál fogva vezetni? Mert ezt teszi!Van egy sor oka ennek. Mint lelkigondozó a feltevésem alapján úgy hiszem, hogy az ilyen emberek a sötét hatalmak védelmével számolhatnak. Véleményem szerint persze nem lenne helyes és okos ebben az összefüggésben démoni megszállottságról beszélni. Mindenesetre tényleg nem minden esetben zárható ki, hogy egy ilyen ember az okkult hatalmaknak nyitotta meg magát. Ilyen hatalmak aztán átvehetik az életének a kormányzását. Normális esetben azonban abból indulhatunk ki, hogy a bűn a magyarázata az ilyen emberek viselkedésének. Más oldalról nézve pedig világos, hogy a Sátán látja, hogy milyen kitűnő eszközök lehetnek ezek az emberek. Az ő területén ténykednek. Igen, ő egy "tolvaj, aki nem egyébért jő, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson." (Ján. 10:10.) Éppen ezért segíti és védelmezi ezeket az embereket. Amilyenek az ő módszerei, mindenekelőtt pedig hogy a dolgokat más színben állítsa be és álcázzon, úgy tanítja ezeket az embereket is fellépni, hogy a taktikai húzásokba való betekintést nem engedik. A Biblia azt mondja, hogy a Sátán "világosság angyalának" öltözik (2.Kor. 11:14.) Az uralkodó személy bizonyos körülmények között hasonlóan ruházza fel magát.Gondolnunk kell arra, hogy az uralkodó személyek általában intelligensek. Ugyanakkor gyakran nagyon megnyerő a megjelenésük. Nem tűnnek bizonytalanoknak. Noha egy belső kényszer alatt vannak, de ezt ügyesen elrejtik. A fellépésük gyakran művelt és bizalmat ébresztő. Sokan gavallérok a nőkkel szemben. Ezenkívül ravaszak, és járatosak a taktikában.Ez aztán így zajlik le (olyan esemény leírását választottam, amit nem lehet konkrétan felismerni): Van egy férfj, aki egy uralkodó személy, aki ráveszi a feleségét, találkozzanak másokkal, akik velül egy tisztázó beszélgetést akarnak a "dolgaikról". Az uralkodó személy bejön egy kedves mosollyal a szobába, és abban a pillanatban elkezdi a szeretett feleségét megvédeni. Senki ne szólja meg a feleségét. Ami őt illeti, kész arra, hogy mindent megtegyen érte. Ehhez még védően átöleli karjával a remegő vállát, és a felesége hozzásimul. Ebben a pillanatban tudja, hogy a férje nélkül egy pillanatig sem boldogulna. Elkezd sírni, de olyan halkan, hogy senkinek sem tűnik fel különösképpen ez a dolog. Úgy ki van borulva és olyan üres, hogy semmi többet nem tud mondani. A körülötte lévő "megértő" emberek elkezdek egy eszmecserét arról, hogyan lehetne neki segíteni. Most mindannyiójuknak a legteljesebb a bizalma a férjben. Hiszen ő olyan okos, kiegyensúlyozott és gondoskodó. Végülis úgy megy el, hogy a felesége kúszónövényként tapad rá. Röviddel ezután szabad folyást enged az érzéseinek. Semmit nem szól, de forr a dühtől. Otthon a felesége már a lábán sem tud megállni. Odaviszi az ágyhoz, aztán dörögve becsapja az ajtót és elhagyja a házat. Mialatt a feleség összegörnyedve fekszik az ágyban, mindarra a hibára kell gondolnia, amit a férje ellen elkövetett. Ő az oka annak, hogy ezek az emberek beszéltek a férjéről. Szörnyű! Isten sosem fog neki megbocsátani. Tudja, hogy mindent megérdemel, ha a férje hazajön és bosszút áll. Valami hasonló játszódik le, ha az uralkodó személyek egy gyülekezetben vagy egy keresztyén területen fellépnek. Itt is mindenek előtt szimpátiára találnak, és a barátságosságnak, kedvességnek a levegőjét árasztják. Olyan benyomást keltenek, mintha mindent tudnának és ismernének, és mintha meglenne minden tulajdonságuk ahhoz, amit az ember egy jó vezetőtől elvár. Amikor elkezdik a támadásaikat ahhoz, hogy a kívánt hatalmi pozícióra feltornázzák magukat, akkor ez messzemenően óvatosan történik. Időnként bedobják, hogy ennek meg annak másképpen kéne lennie, meg hogy ez vagy az a személy ügyesebben végezhetné a dolgát. Ezenkívül pedig, ami a tanítást illeti, volna néhány meglátása, amitől a pásztorok eltérnek.Sőt, az ilyen emberek behízelgik magukat, ha az a céljukat szolgálja. Emberek, akik eddig a vezető személyek árnyékában álltak, és úgy vélik, nincs meg az a helyük, ami tulajdonképpen járna nekik, természetesen örülnek ennyi megértésnek: "Úgy találom, hogy neked tálentumaid és ajándékaid vannak, amik ebben a gyülekezetben nyugodtan egy kisség jobban hasznosíthatók lehetnének." Ilyen szavak ritkán vesztik el hatásukat. Ezek olyan kapcsolatokat szülnek, amik barátságnak látszanak; a valóságban azonban ezek a függőségnek az előfeltételeit munkálják. A Júdás levelében (l6.v.) úgy szól, hogy ilyen emberek "szájok kevélységet szól és haszonlesésből személyimádók."A kérkedés, hízelgés és a nagy szavak hozzátartoznak az uralkodó személyek módszereihez. Hitler elbűvölte a német népet a beszédével, azzal ugyanis, hogy mennyire hatalmas, fölényes a német fajta, és hogy ő arra hivatott, hogy ezt a fajt hatalomra és dicsőségre vezesse. A második világháború utolsó napjaiban beszélgettem fiatal német katonákkal, akik még mindig ennek a férfinak a fanatikus követői voltak. Még a kapituláció pillanatában is képesek voltak a "Führer"-ért meghalni. "Ha Hitler nincs többé hatalmon, és mások veszik át nálunk a vezetést, akkor egy golyót eresztek a fejembe", mondta nekem egy fiatal tiszt. Ebben az időpontban a diktátor már halott volt és a háborút elvesztették!Adolf Hitler úgy vélte, van joga milliókat legyilkolni, és az egész emberiséget a szakadékba taszítani ahhoz, hogy hiúságát és a hatalomvágyát kielégítse. Kicsiben : családokban, munkahelyen és keresztyén gyülekezetekben - igen, ott is! - pontosan ugyanez történhet meg.Az uralkodó személyek embereket vezetnek tévelygésbe, mert ők maguk "hazugok és képmutatók" (1.Tim. 4:2.). Ezzel erős ellentétben az apostol beszámol, hogy mely kritériumok alapján választotta ki Jézus a vezető személyeket: "Ti vagytok bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddehetetlenül éltünk előttetek, akik hisztek." (1.Thess. 2:10.) "Az igazságért, amely megmarad bennünk, és velünk lesz mindörökké", mondja János 2. levelében (2.vers). Az igazság, amiről itt szó van, Jézus Krisztus maga. Ő saját magát nevezte "Igazságnak" (Ján. 14:6.). Aki viszont hízelgéssel egy taktikai és becsapó játékot űz, hogy a saját hasznát szolgálja, az nem lehet Jézus Krisztus szolgája.Az idő rövidre van szabva