Napi áhitat

Elfordulás az emberi erőtől
" 7De Isten rossznak látta ezt, és megverte Izráelt. 8Akkor ezt mondta Dávid az Istennek: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem! 9Ekkor így szólt az ÚR Gádhoz, Dávid látnokához: 10Menj, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az ÚR: Három lehetőséget adok neked, válassz ki közülük egyet, és én azt teszem veled! 11Bement tehát Gád Dávidhoz, és ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Válassz! 12Három esztendeig tartó éhínség legyen? Vagy dúljanak három hónapig támadóid, és érjen utol ellenséged fegyvere? Vagy legyen három napon át az ÚR fegyvere, a dögvész az országban, és pusztítson az ÚR angyala Izráelnek egész területén? Most azért döntsd el, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött. 13Dávid ezt felelte Gádnak: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essem az ÚR kezébe, mert igen nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem! 14Az ÚR tehát dögvészt bocsátott Izráelre, és elhullott Izráelben hetvenezer ember. 15Az Isten angyalt küldött Jeruzsálembe, hogy pusztítsa azt. De amikor pusztított, odanézett az ÚR, bánkódni kezdett a veszedelem miatt, és ezt parancsolta a pusztító angyalnak: Elég! Most már hagyd abba! Az ÚR angyala akkor éppen a jebúszi Ornán szérűje mellett állt. 16Dávid fölemelte a tekintetét, és látta, hogy az ÚR angyala ott áll az ég és a föld között, kezében kivont karddal, amelyet Jeruzsálem ellen nyújtott ki. Ekkor Dávid és a vének zsákba burkolózva arcra borultak. 17Dávid pedig ezt mondta Istennek: Hiszen én mondtam, hogy számlálják meg a népet! Én magam vagyok az, aki vétkeztem és nagy gonoszságot követtem el. De az én nyájam nem követett el semmit! URam Istenem, sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra, de népedet ne bántsd! 18Ekkor az ÚR angyala azt üzente Gád által Dávidnak, hogy menjen és állítson oltárt az ÚRnak a jebúszi Ornán szérűjén. 19Elment tehát Dávid Gád beszéde szerint, amelyet az ÚR nevében mondott. 20Amikor Ornán arra fordult, meglátta az angyalt; vele levő négy fia pedig elrejtőzött. Ornán éppen búzát csépelt. 21Dávid pedig odament Ornánhoz. Amikor Ornán föltekintett, és meglátta Dávidot, kiment a szérűről, és arccal a földre borult Dávid előtt. 22Dávid így szólt Ornánhoz: Add nekem ezt a szérűt, hadd építsek itt oltárt az ÚRnak! Teljes áron add nekem, hogy megszűnjék a csapás a népen. 23Ornán így felelt Dávidnak: Fogadd el, azután tegye az én uram, királyom, amit jónak lát! Nézd, odaadom a marhákat égőáldozatnak, a cséplő eszközöket tűzifának, a búzát pedig ételáldozatnak. Mindent odaadok. 24De Dávid király ezt mondta Ornánnak: Így nem, hanem csak teljes áron akarom megvenni, mert nem akarom az ÚRnak adni a tiedet, és nem akarok ingyen kapott égőáldozatot bemutatni. 25Adott tehát Dávid Ornánnak azért a helyért hatszáz sekel súlyú aranyat. 26Azután oltárt épített ott Dávid az ÚRnak, égőáldozatot és békeáldozatot mutatott be, és az ÚRhoz kiáltott. Ő pedig feleletül tüzet adott az égből az égőáldozati oltárra. 27Az ÚR szólt az angyalnak, és az visszatette kardját a hüvelyébe. 28Abban az időben Dávid látva, hogy az ÚR a jebúszi Ornán szérűjén válaszolt neki, ott mutatott be áldozatokat. 29Az ÚR hajléka ugyanis, amelyet Mózes készített a pusztában, valamint az égőáldozati oltár abban az időben a gibeóni áldozóhalmon volt. 30Dávid azonban nem mert az Isten színe elé menni, hogy megkérdezze őt, úgy megrettent az ÚR angyalának a kardjától." (1Krónikák 21,7-30)
A babiloni fogságból való visszatérés után keletkezett történelmi iratok részeként a Krónikák könyvének célja a már korábban lejegyzett történetek újraelmondása némi csiszolással, kiegészítéssel vagy éppen kihagyással.Mindezt egy végigvonuló meghatározó hangsúly alkalmazásával teszi, ami nem más, mint a fogság utáni helyreálláshoz vezető út legfőbb kapaszkodója, a templom és az ahhoz kapcsolódó kultusz. Talán ennek tulajdonítható, hogy kizárólag a Jeruzsálemet magában foglaló déli országrésszel foglalkozik, valamint a Jézusig vezető dinasztia első királyától, Dávidtól kezdi meg az események lényegi tárgyalását, Sault (az ország ténylegesen első királyát) csak hanyatlásában említve meg. Azt sugallja ezzel, hogy a nép történelmének érdemi és maradandó szakasza akkor kezdődik, amikor a templom körüli forgolódás megindul. A legfontosabbnak azt tartja, hogy Isten jelen van az ő népe között fizikailag is, illetve a vele való találkozás helyszínét tartja lényegesnek, nem az emberi erőt és vívmányokat. A nép addigi sorsának értékelő újrafogalmazásából fakadóan, a Krónikák könyveit olvasva hasonló élményünk támadhat, mint a négyféle, mégis egy evangélium tanulmányozásakor. Kisebb-nagyobb - többnyire adatbeli - eltérések, más-más előadói stílus, a szándékolt központi üzenet azonban azonos. Ma délelőtti történetünk is párhuzamosan olvasható 2Sám 24-ben. A Krónikás már egy érettebb, többet tapasztalt korban ki meri mondani a király botlásának okát: "a sátán ... támadt, és rávette Dávidot" (1. v.; vö. 2Sám 24,1). A lényeg azonban ugyanaz mindkét olvasatban: a király vétett Isten ellen, s ezért büntetés járt. Mindazonáltal már az Ószövetség lapjain is áttűnik Isten kegyelmes szeretete, még jogos ítéletén keresztül is! Jól példázza ezt az a mozzanat, amikor az Úr visszahívja végrehajtó angyalát (15. v.). A könyv leírásakor még frissen él a választott népben az Isten ítéletét megtestesítő fogság réme, a következetesség szigora, de még ennél is aktuálisabb élmény bennük a megbocsátó elengedés és a szabadulás átélése. Bár sokszor lett volna alkalma és joga az Úrnak egyszer s mindenkorra gátat szabni az ember ámokfutásának, mégis minden esetben korlátozta haragját hol létszámban (lásd Noé családja), hol időben (70 év), és megóvta teremtettjeit a visszafordíthatatlan pusztulástól. Dávid tette azért számított bűnnek, mert a földi paraméterekre helyezve a hangsúlyt jólétével és eredményeivel volt elfoglalva. Ezzel szemben Isten arra neveli az övéit, hogy ne emberi erőben és kapacitásban bizakodjanak, hanem mindenkor és minden helyzetben kizárólag őbenne legyen hitük a jövőt illetően. Hányszor vétettünk e téren mi is! Urunk viszont hányszor megkönyörült rajtunk! "Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul." (JSir 3,22-23) /VE/