Csörnei Gyula
Hiszed-e?
Hiszed-e, hogy örökéleted van? – hangzott az evangélista ajkáról a kérdés. Síri csend következett, mert a kérdésre választ várt a kérdező. Valaki egész halkan mondta, hogy hiszi, az Úr Jézus érte is meghalt a kereszten., de a szívében van valami bizonytalanság.
- Tudom – mondta -, hogy a súlyt kilóval mérik, a hosszúságot méterrel, a folyadékot literrel, de az örökéletnek van-e ilyen biztos mércéje, mint a felsoroltaknak?
Az őszinte kérdést és aggódást megköszönte az előadó, és megnyugtatóan felelte, hogy van, és azt „üdvbizonyosságnak” nevezik. Ha ez megvan, akkor a nagy talányra választ is kapott. Hinni kell teljes hittel az Úr ígéreteiben, mert amit Isten Igéjében kijelentett, az valóság és élet.
Amilyen komolyan vesszük Urunk ígéreteit, melyeket elénk tárt a Bibliában, olyan lesz az életünk.
A história megörökített egy eseményt, amely Napóleonnal történt meg egy díszszemle alkalmával. Ragyogó szép paripáján elléptetett a felsorakozott díszszázad előtt, és egyszer csak a lova megbokrosodott, és már úgy látszott, hogy ezt a nagy embert leveti nyergéből. Látta ezt az első sorok egyikében álló közkatona, a szomszédja kezébe nyomta mordályát, odarohant a megbokrosodott lóhoz, elkapta a kantár szárát, és nehéz körülmények között sikerült a megvadult paripát megnyugtatnia, és így a császárt nem érte az a csúfság, hogy a földön találja magát. Amikor a ló teljesen megnyugodott, a legény felnézett a császárra, és tiszteletteljesen szalutált. Napóleon lenézett a katonájára, ő is tisztelgett, és csak annyit mondott:
- Köszönöm, kapitány!
A katona ezután minden habozás nélkül a tisztek közé állt. Miért? Mert komolyan vette, amit a császár mondott.
Hiszed-e, amit még a Napóleonnál is nagyobb Úr ma személyesen üzen neked? „Aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, annak örök élete van!” Ha hiszed, hogy neked mondta, akkor tisztelegj a nagy Úr előtt, és most már ott a helyed az üdvözültek seregében!
1 megjegyzés:
Ámen Terike
A miénk az Üdvösség
Hallelujah
Megjegyzés küldése