A közbenjáró hírszolgálatában
" 5Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, 6aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében. 7Azért rendeltettem hírnökül és apostolul - igazat mondok, nem hazudok -, hogy a hitre és az igazságra tanítsam a népeket. " (1Timóteus 2,5-7)
Milyen régen volt, hogy minden megtért, újjászületett hívő ember feladatának érezte, hogy bizonyságot tegyen arról a kegyelemről, amit megtapasztalt, hogy Jézus Krisztus érette, helyette és miatta meghalt! Pál apostol természetesnek tartotta, és engedelmes volt az elhívásnak. A mai világunkban már egészen más gondolatok a természetesek, mint például: megérdemlem, nekem ez jár, minden értem van. Ezekben a gondolatokban nincs semmi más, csak az önzés, az "én" felmagasztalása. Vajon észrevesszük-e magunkban ennek a gondolkodásnak a jeleit? Vagy ha megjelennek ezek a gondolatok, akkor már természetes az önző életvitel még Isten népe között is? Valóban érsz annyit, hogy Jézus Krisztus meghaljon helyetted? Valóban megérdemelted? Neked ez valóban jár? Ha ezekre a kérdésekre nem tudsz igennel válaszolni, akkor érdemes megkérdezned önmagadtól, kinek és milyen szolgálatában állsz? Ma még választhatjuk urunknak azt, aki egyedül Úr, és szolgálhatunk abban, amit ő bíz ránk. Tedd meg, ne késlekedj! /TB/
" 5Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, 6aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében. 7Azért rendeltettem hírnökül és apostolul - igazat mondok, nem hazudok -, hogy a hitre és az igazságra tanítsam a népeket. " (1Timóteus 2,5-7)
Milyen régen volt, hogy minden megtért, újjászületett hívő ember feladatának érezte, hogy bizonyságot tegyen arról a kegyelemről, amit megtapasztalt, hogy Jézus Krisztus érette, helyette és miatta meghalt! Pál apostol természetesnek tartotta, és engedelmes volt az elhívásnak. A mai világunkban már egészen más gondolatok a természetesek, mint például: megérdemlem, nekem ez jár, minden értem van. Ezekben a gondolatokban nincs semmi más, csak az önzés, az "én" felmagasztalása. Vajon észrevesszük-e magunkban ennek a gondolkodásnak a jeleit? Vagy ha megjelennek ezek a gondolatok, akkor már természetes az önző életvitel még Isten népe között is? Valóban érsz annyit, hogy Jézus Krisztus meghaljon helyetted? Valóban megérdemelted? Neked ez valóban jár? Ha ezekre a kérdésekre nem tudsz igennel válaszolni, akkor érdemes megkérdezned önmagadtól, kinek és milyen szolgálatában állsz? Ma még választhatjuk urunknak azt, aki egyedül Úr, és szolgálhatunk abban, amit ő bíz ránk. Tedd meg, ne késlekedj! /TB/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése