elgondolkodtató történet

A Könyvek Könyve

A Biblia a világirodalomnak nem csupán régi idők óta tisztelt, hanem a legtöbbet vitatott könyve is. Két szélsőséges magatartást figyelhetünk meg vele kapcsolatban az emberek között. Vannak, akik mélységesen szeretik, mert az élő Isten emberekhez intézett szavának tartják, mások viszont izzó fanatizmussal gyűlölik. Szálka az ateisták szemében, és ezért mindent elkövetnek, hogy ezt az általuk gyűlölt könyvet kiirtsák.

A Szentírást a Szent Szellem láthatatlan vezetése alatt írták – „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.” – 2Timóteus 3:16.
„Mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szent Szellemtől indíttatva szólaltak meg az Isten szent emberei.” 2Péter 1:21 – és az egyes részekből állították össze. Ilyen módon gyakorlatilag Isten maga a Szentírás „kiadó”-ja. És mivel isteni tekintéllyel tárja szemünk elé bűneinket és istentelenségünket, az öntelt ember legszívesebben örökre elnémítaná.

Mivel azonban Isten segíteni akar lázadó teremtményein, szeretete nem engedi, hogy az elnémítására irányuló fáradozások sikerrel járjanak. Ellenkezőleg: azzal mutatja meg nekünk hatalmát, hogy a könyvét egészen a mai napig a legnépszerűbb, a legtöbb példányban kiadott és legolvasottabb könyvvé tette.

„Száz év múlva már senki nem fogja olvasni ezt a könyvet” – prófétálta több mint kétszáz évvel ezelőtt Voltaire, a francia gúnyolódó a Bibliáról. Ugyanakkor a Biblia egyik kiadását ezzel a kísérőszöveggel adták ki:
„Minden idők legnépszerűbb és legmaradandóbb könyve. Soha még könyv ily széles körben nem terjedt el, mint a Biblia! Több mint 1500 nyelvre fordították le. Nincs a világirodalomnak még egy olyan alkotása, amely annyira lebilincselné az emberi szellemet, mint a Könyvek Könyve.”

Bizonyítja Istentől való ihletettségét, hogy számos jövendölés, később szóról szóra beteljesedett. „A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt meglennének, tudatom veletek.” Ézsaiás 42:9.
Gondolok például a Megváltóval kapcsolatos jövendölésekre.
„Íme, egy szűz fogan méhében, és fiút fog szülni, akit Immánuelnek neveznek (Velünk az Isten)” Ézsaiás7:14.
„Te pedig Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy Júda ezrei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izraelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.” Mikeás 5:1.

Ugyanakkor a Megváltó életének eseményei és ismertetőjelei is megtalálhatóak a próféciákban: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.” Ézsaiás 53:7.

A jövendölések beteljesedésének egyik szemünk előtt lejátszódó legfeltűnőbb példája Izrael népének szenvedése és hazatérése. Ki tartotta volna még csak néhány évtizeddel ezelőtt is lehetségesnek, hogy egy kicsiny nép, közel 2000 éves szétszórtsága után, mint egységes nemzet újra hazát alapít, pontosan a régi határai között!

A Bibliát nem egyetlen ember írta, nem is egymást ismerő emberek csoportja. A Szentírás ugyanis 66 könyvet tartalmaz, amelyeket több mint 1500 évet magában foglaló időszak alatt több mint 40 különböző szerző írt. Köztük a lehető legkülönbözőbb rendű és rangú emberek, királyok, udvari tisztviselők, nomád törzsfőnökök, papok, halászok, pásztorok és még sok más névtelen, istenfélő férfi. És ami a legmeglepőbb, a számos szerzők közül egynek sem volt sejtelme sem arról, hogy a Szentírás egyik részletét írja!

Csak jóval később, mások foglalták össze apránként az egyes részeket egy egésszé. Ez azonban nem akkor történt, amikor már készen volt az egész, és át lehetett tekinteni a megfelelő besorolás céljából. Nem, mert például amikor a Megváltó eljött a világra, az Ószövetség már készen volt.

Jézus korának vallási vezetői ezt a szent dokumentumot kezükben tartották, Isten Igéjeként tisztelték, és értékes kincs gyanánt őrizték. Ismerték az ószövetségi próféciákat, és ezért fel kellett volna ismerniük az Úr Jézusban a Messiást. De figyelmen kívül hagyták, vagy félreértették mindazt, ami róla szólt.

A Biblia legmélyebb értelme tehát, hogy nekünk, embereknek kijelentse, mily távol vagyunk Istentől, és hogy megmutassa a reménytelen helyzetünkből Isten által Jézus Krisztusban elkészített egyetlen kivezető utat. E békétlen világban élő ember számára tehát Isten az Ő békességét kínálja.

Végül a Szentírás az újonnan született ember számára útmutató is az életen át. Vannak benne tanácsok, figyelmeztetések, intések, feddések, vigasztaló és segítő szavak az élet mindenféle helyzetére. Olyan, mint a lámpás, amelyet sötét erdőn át, vezető utunkon magunkkal viszünk. Ha a megváltott ember szorgalmasan használja, nem tévesztheti el a helyes utat.

Aki azonban fölényes tudálékossággal vagy kritikával foglalkozik vele, az elől elrejti titkát: „Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek...” 1Korinthus 1:18.
Nem csoda, mert hogyan is tűrhetné el az örök Isten a legkisebb tiszteletlenséget is a tőle határtalanul függő teremtményétől? Akik így olvassák, azok többnyire félreértik, vélt ellentmondásain rágódnak, és besorolják az emberi irodalmi termékek hosszú láncolatába.

Akik a Bibliát őszintén kérdezve, elgondolkozva és imádkozva olvassa, az előtt a gondolatok akkora tárháza nyílik meg, amely ámulatba ejti. Ezt a benne lakozó Szent Szellem munkálja, akinek végső célja mindig az, hogy figyelmünket a golgotai keresztre irányítsa. Legfőbb feladat, hogy Isten minden gyermeke előtt megdicsőítse a Megváltót. Ott, a Golgotán ment végbe az erre a földre és az örökkévalóságra kiható legfontosabb esemény.
„Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” János 14:6.
Joggal mondta Blaise Pascal, a nagy francia matematikus és filozófus:
„Jézus Krisztus minden dolog középpontja és alapja, és aki Őt nem ismeri, az nem tud semmit a világról és önmagáról.”

Erich Hitzbleck