2009. júl. 10.

Bizonyság

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában

Egy időben nagyon csalódtam a keresztyén lányokban. Ahogy végignéztem életükön, szinte semmi különbséget nem láttam a keresztyén és a világi lány között. Sőt, néha a világiak megértőbbek és jószívűebbek voltak a keresztyéneknél. Ez időben leveleztem egy lánnyal, aki nővérkének tanult. Levelezésünk már régen folyt így nagyon jó barátok lettünk. Voltak időszakok levelezésünkben mikor jobban szeretett volna közeledni hozzám, de én mindig visszautasítottam, hogy én hívő lánnyal szeretnék járni. Egy idő után azonban nagyon elgondolkoztam. Miért nem járok én vele? Igaz ugyan, hogy az Ige azt mondja, hogy "Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában" 2 Kor 6,14 de sok hívőt megszégyenít kedvességével és szolgálatával a kórházban. Nagyon imponált nekem, hogy másokért él. Az elesettekért, a betegekért, akiket vagy meglátogatnak, vagy nem. Ha egyszer lelkész lennék, akkor is jó lenne segítőtársnak, mert míg én a lelki problémákkal foglalkoznék, ő a testieket enyhítené. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, mikor az egyik este elhatároztam, hogy másnap levelet írok neki és viszonzom érzéseit. Másnap mielőtt nekiláttam volna a levél írásának, olvasom a napi igét: "...Hogy megőrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól..." Péld 7,5 Villámként hasított belém, és tudtam, hogy kiről van szó. Megszakítottam a levelezést. Ő azóta férjhez ment -és nem nekem kellett kiválasztani, ahogy kérte- hanem rátalált maga is. Mint fiatal házasoknak kívánom nekik, hogy nagyon boldog házasságuk legyen!!! ( -hozzáteszem ez csak az Úrral lehetséges. )

Nincsenek megjegyzések: