Imádság
Uram, rövid pár évre add csak A szavak csengő színezüstjét, Vert aranyát a gondolatnak, Képek suhanó selymét nékem,Hogy csendbe rejtsem, álomba zenéljem Mind, mi nekem fáj s szívemen át másnak. Tudjam: mögöttem százak, ezrek állnak, Némák, akiknek én vagyok a nyelve, Tüzes nyelv. Kar, értük fegyverre kelve, Árvák, akik nevében én beszélekS ha elnyelik szóm puszták, sötétségek, Tudjam: egy világ kínja kihallgatlan.
Hadd dolgozzam selyemmel, vert arannyal S ki magam itt bolyongok tépve, árván: Hadd legyen minden sorom súlyos márvány, Márványba rótt sok-sok mély jelbetű.
A száz sziklába befalazott kincsetHadd hordjam össze egy roppant halomba,A szerteszálló sok-sok kósza jajszótEzer hangon búgó egy fájdalomba, Szakadjon le az idegenség fátyla: Aki engem lát, bennem magát lássa,S kik rongy létem ma méltó gúnnyal nézik, Az égből orzott láng, én Istenem.Égessen be a szívök közepéig!
Pár évet adj csak. Akkor én, Uram, Kezedbe adom vissza minden vágyam, Mert mind betelt. És nem éltem hiában.
1 megjegyzés:
"A fenyíték pillanatában ritkán hiszi el a gyermek, hogy szülője jót akar neki, s hogy mindaz, ami most következik, amit éppen elszenved, a jövő kibontakozásának záloga. A fenyítékben, azt éppen átélve, még akkor is nehéz"
Igen ez az ami nehéz még a felnőttnek is Mert a mi Jó Atyánk jót akar nekünk amikor fenyít mert szükséges.
Áldjon az Úr Jézus Terike .Alig találtalak meg mindig egy másik blogg jött fel. Nem adtam fel.
Megjegyzés küldése