2009. jún. 28.

Napi Áhitat

Emberiességünk az Isten mérlegén
"12Ekkor így szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz: 13Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: Én szövetséget kötöttem őseitekkel, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és azt mondtam, 14hogy minden hetedik esztendőben engedje el mindenki héber embertársát, aki eladta magát. Miután hat évig a rabszolgád volt, engedd szabadon! De őseitek nem hallgattak és nem figyeltek rám. 15Ti viszont most megtértetek, és azt tettétek, amit én helyesnek látok. Kihirdettétek a rabszolgáknak a szabadulást, és egyezséget kötöttetek színem előtt abban a házban, amelyet az én nevemről neveztek el. 16De azután újra meggyaláztátok nevemet, mert mindenki visszakényszerítette rabszolgáját és rabnőjét, akit kívánsága szerint szabadon bocsátott; és erőszakkal újra rabszolgákká és rabnőkké tettétek őket. 17Azért ezt mondja az ÚR: Ti nem engedelmeskedtetek nekem igazán, amikor szabadulást hirdettetek: ember az embertársának és felebarátjának. Most azért én hirdetek nektek szabadulást - így szól az ÚR. Odaadlak titeket a fegyvernek, a dögvésznek és az éhínségnek, és elrettentő példává teszlek benneteket a föld minden országa számára. 18Az egyezséget megszegő embereket pedig, akik nem tartották meg az előttem kötött egyezség szavait, olyanokká teszem, mint azt a borjút, amelyet kettévágtak, és átmentek a részei között. 19Júda és Jeruzsálem vezetőit, az udvari embereket, a papokat és az ország egész népét, akik átmentek a borjú részei között, 20odaadom ellenségeik kezébe, az életükre törők kezébe; holttestük pedig az égi madarak és a földi állatok eledelévé lesz. 21Odaadom Cidkijját, Júda királyát és vezéreit is ellenségeik kezébe, az életükre törők kezébe, a babilóniai király hadseregének hatalmába, amely most elvonult innen. 22Mert parancsot adok - így szól az ÚR -, és visszahozom őket ehhez a városhoz: megostromolják, beveszik és fölperzselik. Júda városait pedig lakatlan pusztasággá teszem!" (Jeremiás 34,12-22)
Isten nemcsak addig látja az embert, ameddig az tudatosan a jelenlétében tartózkodik, hanem akkor is, ha az úgy gondolja, őt már nem látja senki. Ha belépünk egy istentiszteletre, bibliaórára, felnyitjuk a Bibliát, vagy imádságra csendesedünk, tudjuk, hogy Isten jelenlétében vagyunk. De utána? A bírósági tárgyalótermekben is többnyire jól öltözött, illedelmesen viselkedő, megszeppent alakok ülnek a vádlottak padján, de miután a bíró felmenti őket, nagy lelkesedéssel és felszabadultan ott folytatják, ahol korábban abbahagyták. Tudják, a bíró már nem látja, mit cselekszenek. Néha így viselkedik a hívő ember is. Mintha a mennyei bíró nem látna minket, amikor eltávozunk a "hivatalos" jelenlétéből. Isten mindenről tud. Tudja, hogy megtartjuk-e az ígéreteinket, vagy sem. Tudja, hogy megszentelődünk-e, vagy sem. Ismeri a titkainkat, ismeri a valódi lényünket. Korunk és nemzetünk mindig talál elegendő indokot a szabálysértésekhez, és mindig van ötlete újabb és újabb kiskapuk megtalálásához. A polgári törvények is fontosak, de az Úr akarata, parancsa kiváltképp. Mindezek ellenére elég bátor minden generáció - így a miénk is - ahhoz, hogy szembeszálljon a szabályokkal, közben pedig önámítással, csavaros mondatokkal csillapítja a lelkiismeret-furdalását. Milyen keserűséget, mély ismeretet, valóságot, fájdalmas tények sorozatátidéz fel a próféta szava: "De őseitek nem hallgattak és nem figyeltek rám." "Ti viszont most megtértetek... de azután újra meggyaláztátok nevemet, mert mindenki visszakényszerítette rabszolgáját..." "Ti nem engedelmeskedtetek nekem igazán..." Emberséget színlelt a nép, de semmi megértés, semmi könyörület nem lakott a szívükben. A szív indulatának és a cselekedeteknek mindig szép összhangot kellene alkotniuk. Nemcsak beszélni kell a jóról, de tenni is azt. Bizonyos jó tulajdonságaink és értékes tetteink pedig nem teszik szükségtelenné, hogy a gondolkodásmódunk folyamatosan, az ige hatására felfrissüljön. Emberségesnek kellett lennie Isten népének. Háborúban, nehéz gazdasági helyzetben és békeidőben egyaránt. A hívő ember gondolkodásából hiányoznia kell a közhelynek, miszerint: "A barátság egy dolog, de az üzlet az üzlet!" Semmi nem nyomhatja el az emberségességet, a nagyvonalúságot, a megértést, a türelmet. Gyülekezeti kapcsolatainkban éppen úgy megértőknek kell lennünk, mint családi, munkatársi, baráti viszonyainkban. Isten törvénybe iktatta a jóindulatot. Mi lenne, ha a világtól eltérő módon a keresztyének képesek lennének időnként nagyvonalúan és véglegesen elengedni anyagi, érzelmi és lelki tartozásokat, terheket? Ahogyan régen, úgy ma is, kitűnhetne Isten jósága népének a szeretetéből. Legyünk korunkat meghaladó, de Istent értő és tisztelő jóindulatú emberek! /KB/

Nincsenek megjegyzések: